Aktuális témáink a köztéri kis beavatkozások, mikroprojektek, városi bútorok és az installációk. Olyan innovatív, kísérleti, nyitott rendszerű alkotásokra törekszünk, amelyek a használókat a felfedezésre és a sokszínű használatra ösztönzik. Műhelyünk reális környezettervezési építészeti feladatokon, pályázatokon és sajátkezű kivitelezésen keresztül érzékenyíti a hallgatókat, hívja fel az önkéntes munka fontosságára a figyelmet, hogy a közösségi, társadalmi felelősségvállalással átéljék a másoknak való segítségnyújtás érzését.
A tantárgy célja, a hallgatók valós feladatokba történő bevonása és a tervezés teljes folyamatának gyakorlati tapasztalatokon keresztül történő átadása. A multidiszciplináris kurzuson a közösségi építészetben jártas előadók, építészek, tájépítészek és szakági tervezők bevonása mellett a korábbi építőtáborok helyszíneit, projektjeit, tanulságait is megismerhetik a hallgatók. A tantárgy nyitott, az előző félévben díjazott alkotói csoportok mellé bárki bekapcsolódhat a közös tervezésbe, illetve a szerveződő nyári építőtáborba.
A félév során az őszi, „Irány a part!” címmel, az Eger-patak városi szakaszának átgondolásával foglalkozó, díjazott hallgatói ötleteket dolgozzuk tovább. A városlakók által kihasználatlan „folyékony köztér”, a patak völgy újraértelmezése, téralkotása lesz a feladat. A tavaszi továbbtervezést követően, a közösen kiválasztott legjobb terv reméljük, hogy a nyári építőtáborban megvalósulhat.
Más témával is jelentkezünk. Együttműködő partnerünk, az Ördögkatlan Fesztivál újabb feladatokkal vár minket a nyári alkotótáborba. A festői környezetű, dél-baranyai helyszínekre a rendezvény környezetének kialakítására kérnek tőlünk javaslatokat (pl. színpad,közösségi, pihenő-olvasó állvány installációkat.) Különleges feladat lesz a nagyharsányi buszváró meghívásos hallgatói pályázata, amelynek győztes terve szintén megépülhet.
A Környezetépítés – Installáció tantárgy (KIN) az Építőművészeti Specializáció (3 kredites) kötválja.
Időpont: hétfő 10:15-12:00
Várunk titeket: Dankó Zsófia DLA (tantárgyfelelős), Dr. habil. Sugár Péter DLA, Péteri Zsolt (doktorandusz), a Szociális Lakhatás Műhely oktatói és Tőrös Ágnes építész.
kép: Ördögkatlan (2021-2024.), Bódvalenke, Jusztis-ház udvara (2023.), Füzesabonyi iskolaudvar / építőtáborokban megvalósult hallgatói tervek
No comments:
Post a Comment